Évnyitó 2018/2019

Kedves diákjaink, kedves érdeklődők!

A Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban a 2018/2019-es iskolai év megnyitójára szeptember 10-én 9:00 órai kezdettel kerül sor az iskola parkjában, a szokásos forgatókönyv szerint. Az évnyitón a diákok díszegyenruhában (fehér-fekete öltözetben, iskola-nyakkendővel) jelennek meg.

Az idei tanév különlegessége, hogy ünnepélyünkhöz csatlakozik az első napközis csoportunk is. A napközisek a saját termükben gyülekeznek legkésőbb 8:30-ig, ahonnan Major Katalin és Nagy Levente óvónéni és óvóbácsi irányításával indulnak az ünnepély helyszínére. 

A kezdő osztályokat (előkészítő osztály, 5. osztály és 9. osztályok) a kapusszobánál 8:30 kor várják az osztálynevelők és Bölöni László tanító bácsi. Az előkészítősök a 12. osztályosokkal vonulnak be az iskola parkjába.

A 12. osztályosok az udvaron gyülekeznek 8:45 kor. A többi osztály az iskola parkjában a kijelölt helyen találkozik a tanítóval, vagy az osztálynevelővel 8:45-kor.

Közvetlenül az évnyitó után elkészítjük a hagyományos iskolai csoportképet. A csoportkép elkészítése után minden osztályközösség beovnul a saját tantermébe, ahol osztálynevelői órán vesz részt. Az iskolai program befejezésének várható ideje 12 óra.

A bentlakásba való bejelentkezésre és szobaelosztásra szeptember 9-én, vasárnap d.u. 5 órától kerül sor. Kérjük a bentlakó diákokat, hogy a jelzett időben jelentkezzenek a nevelőknél.