Adj, király, katonát! -helyi szakasz-

Az idei tanévben gimnáziumunkban 2017. február 15-én, immár hatodik alkalommal került megszervezésre a népszerű „Adj, király, katonát!” vetélkedő, melyre 32 tanuló nevezett be. Az első lépésben sorsolással kialakítottuk a csapatokat, „családokat”. Ezt követően csapatépítő tevékenységre került sor, mely során a családok nevet választottak, elkészítették címerüket és megírták himnuszukat. Ezek bemutatása után következett a tudásfelmérő kör, amikor a diákok a feltett kérdések során a megadott lehetőségek közül fel kellett ismerjék a helyes válaszokat. Az utolsó két forduló a játékosságról szólt: a „Törjük szét a tojásokat”, majd a „Szórjuk az aranyunkat”elnevezésű játékok zárták a vetélkedőt. Egy közel három órás, nagyon jó hangulatú vetélkedőt követően alakult ki a végeredmény: a győztes család, aki majd iskolánkat képviseli a következő fordulóban a „A három holló” nevet viselte, melynek tagjai: Kandó Zsanett Anita (VII. osztály), Mecseneró Walter (VII. osztály) és Sarariu Botond-Cristian (V. osztály) Második helyezett lett, nagyon szoros versenyben (egy ponttal lemaradva) „A három angyal” nevű család, melynek tagjai: Ambrus Anetta (VII. osztály), Imre Bence ( VIII. osztály), Simó Szabolcs (V. osztály), harmadik helyen pedig a Fazakas Vári Laura (V. osztály), Jakab Anita (VII. osztály), Fekete Előd (VIII. osztály)  tanulók alkotta „A kis család” nevet viselő csapat végzett.

Minden résztvevőnek gratulálunk!