Szánozás

Szánozás Fiatfalva és Újszékely között

Írta: Barabás Zoltán

Február 9-én történt, hogy mi, a XI. B. osztályos tanulók, osztályfőnökünk vezetésével, gyalog indultunk el iskolánk kapujától, hogy megtegyük a Fiatfalva alsó végéhez vezető utat, ahol már várt minket két kényelmes szán. Az út maga kissé hosszú volt ugyan, de hamar elröppent az idő mivel érdekes, humoros történeteket meséltünk egymásnak.

Ahogy megérkeztünk, észrevettük a gondosan befogott lovakat, melyek már alig várták hogy elinduljuk a havas úton lefele. Mindannyian elhelyezkedtünk kényelmesen és már készen is álltunk a szánozásra. Mikor a lovak elindultak a két falu között vezető hóval borított földúton, mindenki a tájat csodálta, és figyelte a téli természet szépségeit. A Küküllő mentén vezető úton elhaladtunk a hófödte iszapvulkánoktól nem messze, fehér szántóföldek mellett, és kopár fűzfák árnyékában.

A hideg ellenére is jól éreztük magunkat, hisz jóleső érzés volt együtt a szán csengő hangjára és a lovak lépteinek zaja mellett beszélgetni egymással, és élvezni magát a szánozást. Majd áthaladtunk a nem túl stabil újszékelyi hídon és bementünk a faluba, ahol az egyik osztálytársunk családja már várt minket finom pánkóval és forró teával.

A jéghideg szél után mennyei érzés volt meginni egy-egy csésze teát. Egy ideig kényelmesen elüldögéltünk és elbeszélgettünk, viszont amikor már nagyon ránk sötétedett, elbúcsúztunk és visszafordultunk.

Visszafele is kellemesen telt az idő, énekelgettünk és énekünk messze vízhangzott a sötét tájban. Jó volt a hangulat és mindenki jól érezte magát. Végül visszaérkeztünk Fiatfalvára és elköszöntünk az ott lakó társainktól, na meg a kissé fáradt lovaktól is. Vissza a városba jövet vicceket meséltünk és jókat nevettünk azokon.

Szerintem ez volt eddigi életünk egyik legjobb szánozása.