Vidékünk hallhatatlan lámpásainak szellemi és anyagi öröksége – Írta: Bartos László ny. igazgató

„Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzeti létét gyilkolja meg. (Kölcsei Ferenc)

Fontos, hogy időnként megemlékezzünk nagyjainkról, hogy ne kopjanak ki az emlékezetünkből, maradjon örökségük követendő példának a köztudatban. Én meg vagyok győződve, érzem, hogy egy Pap Mózes, Balázs Ferenc, Pécsi Simon és sok más nagynak az élete, tevékenysége, szellemisége, világító ereje átadódott generációról generációra napjainkig.  Kik a nagyjaink? Azok a jeles személyiségek, akik kimagasló tevékenységükkel szolgálták a közösséget és a mai napig lélekben közöttünk vannak, igazi példaképeknek. Számomra természetes, hogy nemcsak ismert személyekre kell gondolnunk, akik szellemi téren alkottak nagyot, hanem azokra a közösségekre, akik önfeláldozó munkával főleg anyagi örökséget hagytak ránk. Elsősorban régi, időtálló építészeti, művészeti alkotásokról van szó, amelyek szerepelnek a továbbiakban.  A történelemben legtöbbször csak a nagyokról írnak és megfeledkeznek a hétköznapok embereiről, akiknek kitartó munkája nélkül nem lehetne írni még a vasárnapokról sem.

 

Felteszem a kérdést, hogy még aktuális–e Kölcsei Ferenc és Orbán Balázs üzenete XXI. században, amikor néhány óra alatt eljuthatunk a Világ bármely részébe és láthatunk nagyobb városokat, templomokat, múzeumokat, barlangokat, folyókat, hegyeket, híresebb emberek szülőfalúját, városát? Vagy csak az kell, ismerje szűk hazáját, akinek nincs lehetősége, ideje, pénze, vagy nem szeret utazni? A jelenlegi szólás és gondolkodás szabadságának világában mindenkinek megvan a véleménye.

Orbán Balázs, a” legnagyobb székely” példát mutatott nekünk a szülőföld szeretetében és megismerésében. Szerinte a „véghatárainkon fekvő legérdekesebb terület a szép Székelyföld az, amely legkevésbé van ismerve, melyről magunk is a legkevesebbet tudunk”. Én is nagy csodálója vagyok Keresztúr vidékének, a Székelyföld délnyugati részének, amelyet a legjobban ismerek. Véleményem az, hogy, legalább a közvetlen szülőföld megismerésében kell követnünk őt, tehetségünkhöz mérten, a mi szintünkön. Mi arra vállalkozunk csupán, hogy újra felfedezzük az általa leírtakat és összehasonlítsuk a mai állapotokkal. Sokan úgy vannak, hogy elmennek az ország más tájaira, vagy külföldre, ott megismerik a helytörténeti, turisztikai értékeket, de azokat a tárgyi és írott bizonyítékokat, amelyek a közeli falvakban vannak, nem ismerik, és nem tudják értékelni.  Lehet, hogy fordítva is igaz, hogy sokan tervezik meglátogatni székelyföld turisztikai látnivalóit, de nem ismerik teljesen az övéket. A helyi tárgyi és szellemi maradványok megismerése és értékelése hozzájárul annak a felismeréséhez, hogy a mi vidékünk emberei a múltban és a jelenben is hozzájárultak az általános fejlődéshez. Nem voltak szegényebbek hőstettekben, mint más tájak emberei . A már említett értékek sok véráldozatra utalnak. A szép házak, iskolák, templomok pedig a kitartó munkára.

Többször gondolkoztam azon, hogy mi lehet az oka annak, hogy az úgynevezett” kicsi eldugott” falvaknak sokkal nagyobb szerepük volt régebb, több híres személyiséget „adtak”, mint a központi fekvésű mai települések. Példának okáért elsőnek megemlítem Székelyszentmiklóst.  Itt született Tiboldi István tanító, költő, Kriza János gyűjtőtársa, abban az évben, amikor elhatározta a homoródalmási zsinat egy unitárius gimnázium építését Székelykeresztúron.  Többek között itt született, Farkas Dénes unitárius lelkész esperes. Tiboldi István állatorvos, tudományos szakíró, Szentannai Sámuel, aki Karcagon volt iskolaigazgató 21 évig. Sokan nem tudják Karcagon, hogy hol is van Szentannai Sámuelnek a szülőfaluja. Azok tudják, lehet mások is, akik jelen voltak, amikor közösen a Zeyk és a karcagi iskola vezetősége és tantestületének egy része leleplezett egy emléktáblát Szentannai szülőházán. Ha megtudják, gondolom ők is elcsodálkoznak, hogy ez a kicsi”eldugott” falucska „adta” nekik a híres tudóst, kutatót, mezőgazdász szakírót és iskolaigazgatót. Az oka szerintem az, hogy ezeknek a falvaknak, a történelem folyamán nagyobb jelentőségük volt, mert a települések inkább védettebb, helyen voltak, fő utak sem mindig ott voltak ahol ma. Többgyerekes családok voltak és szükség volt, hogy azok, akiknek nagyobb tehetségük volt a szellemi munkához „kirepüljenek” a keresztúri, majd a kolozsvári gimnáziumokba. Egyesek külföldön folytatták tanulmányaikat és sokan közülük visszatértek vidékükre és tanítói, tanári, papi, hivatalnoki állásokat töltöttek be.  Ha Székelyszentmiklóst veszem alapul elmondhatom, hogy van egy elméletem arra, hogy miért adott ez a kicsi falucska annyi híres embert Magyarországnak, Erdélynek, s azon belül a székelységnek. Innen származik Tiboldi István iskolamester, aki, Szentgericén tanított, de el kellett hagyja a falut a versei miatt, amelyekkel a falu népének erkölcsi magatartását akarta „javítani”. Visszakerült a szülőfalujába és a két Kedébe tanítani. Szentannai Mózes, aki fizika –kémia szakos tanár volt Segesváron, szintén a falu szülötte, a „Nyikómente az ezredvégen „című könyvében összehasonlítva ezt a falut a Nyikómente többi falujával azt állapította meg, hogy a lakosság számával arányosan, itt sokkal többen végeztek felsőbb fokú iskolát, mint a többi Nyikó menti faluban. El tudom képzelni, hogy egy értelmes, jól felkészült lelkes, hivatástudó tanító volt Tiboldi István, aki megkövetelte a diákjaitól a komoly, kitartó tanulást. Amikor ezek a gyerekek szülők lettek, ők is megkövetelték a gyerekeiktől az iskolába járást, a komoly tanulást. Az 1989-es forradalom után a kedei templom falára emléktáblát helyeztek, egy ünnepség keretén belül, amelyen részt vettek a környék diákjai és tanárai is.

Ha egy kicsit keletebbre megyünk, találunk egy kis eldugott falut, Tordátfalvát (115 lakos), amely szintén sok jeles embert „adott” közeli és távolabbi térségünknek. Többek között megemlítem Pap Mózes tanárt, akinek az igazgatása alatt épült fel a gimnázium főépülete. Sokoldalú ember volt, mert azon kívül, hogy tanított, igazgatott, épített, gazdálkodott. Számos írása jelent meg a korabeli unitárius és más székelyföldi lapokban. Egyik alkalommal elmentem egy pár diákkal, hogy keressem meg a házát, amelyben született. Sokat kérdezősködtünk, amíg egy idős embernek eszébe jutott, hogy gyerekkorában mondták, hogy jött Keresztúrról a Pap tanár. Megmutatta a birtokot, amelyen gazdálkodott és kb., hogy hol volt a háza. Nemcsak szülőfalujában, hanem Keresztúron is gazdálkodott. Folytathatjuk a névsort Gombos Sámuel paptanárral, Boros Jenő tanár igazgatóval, Derzsi Károly unitárius lelkésszel, tanárral, Dr.Boros György unitárius püspökkel, egyházi íróval. Orbán Balázs azt írja a Székelyföld leírásában, hogy Tordátfalva a gyümölcsfák óceánjába fekszik. Vajon a sok vitamin, vagy a szilvapálinka volt az oka a sok jeles tanulónak? Gondolom inkább az a tény, hogy a családokban sok volt a gyerek (Papék is ötön voltak testvérek) és kevés volt a mezőgazdasági terület. Úgy jegyeztem meg a falut egy kicsit sarkítva, hogy amikor beereszkedtem kerékpárral a központba az első kerék nekiment a völgy másik oldalának.

Csehétfalva szintén egy jelenlegi félreeső falu. De amikor a Firtos vára virágzó korszakában volt és a monda szerint a vár cselédjei Cselédfalván laktak, akkor a falu központibb helyet foglalt el. Nagy csodálója vagyok Balázs Ferencnek, akinek a családja innen származik. A 90-es évek közepén elmentem a kerékpáros csapatommal, megkeresni Balázs Ferenc családjának ősi fészkét. Akkor még megvolt a régi ház nagyon elhagyatott állapotban. Az udvart sem gondozta senki, benőtte a csalán és a gaz. A múzeum igazgatója azt mondta, hogy a házat be akarták hozni Keresztúrra, de olyan állapotban volt, hogy nem lehetett megmenteni. Mi, akik akkor ott voltunk még legalább láttuk az ősi fészket. Nekem nagy öröm volt látni egy Balázs Ferenc ereklyét. Nagyszerű ember volt, tevékenységének a nyomát a mai napig látni vélem az emberek életének minden területén a kistérségben. Balázs Ferenc, miután elvégzi Kolozsváron a teológiát sikerült ösztöndíjjal folytatni tanulmányait Oxfordban és Berkeleyben, majd „bejárja a kerek világot”. Ez a nagy tudású ember miután hazajön világkörüli útjáról bentlakási felügyelő lett a keresztúri gimnáziumban. A nevelő tevékenysége során sokat tudott mesélni a diákoknak azon országokról, amelyekben járt, felkeltette az érdeklődésüket a tudás iránt és pap létére igazi vallásos szellemben fejtette ki tevékenységét. A vallásos nevelés céljának a legfontosabb követelményt a szeretetben határozta meg.  De nemcsak a diákok körében fejtette ki tevékenységét, hanem az unitárius térség (Gagymente, Nyikómente, Homoródmente) fiataljai között is. Tanfolyamokat szervezett vidékenként, amelyekre egyszerre kétszáz fiatal is megjelent. Előadásokat a meghívott tanárok, írók, papok tartották. Előadásokat tartottak gazdasági kérdésekről, népjólétről, szépségről, vallásosságról, népművészetről, szeretetről és vallásosságról. Vasárnapi Ifjúsági napokra is sor került, amelyre meghívta többek között Szentimrei Jenőt és Tamási Áront. Amikor e színvonalas tevékenységéről olvastam azt éreztem valósággal ott szerettem volna lenni a hallgatók között. A diákokon és a fiatalokon kívül hozzájárult a felnőtt lakosság műveléséhez is. Hozott Amerikából két filmvetítő gépet és filmeket, amelyeknek a kezelésére megtanított két embert, akik, az unitárius papok szervezésével mentek faluról falura szekérrel, vetíteni a lakosságnak. El tudjuk képzelni, hogy milyen szerencsés volt az Unitárius Gimnázium, Székelykeresztúr és vidéke, hogy Balázs Ferenc itt élt és tevékenykedett hat évig. Innen került Mészkőre papnak. Manapság is szükség lenne sok Balázs Ferencre. Lehet, hogy itt vannak közöttünk, de más korszakban, más feltételek mellett, más eszközökkel és módszerekkel járulnak hozzá a nép neveléséhez, de az értékelésük később történik meg.

 

Felhasznált forrásanyag:

 

Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, 1981.

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelemi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. I. Pest, 1868.

Szentannai Mózes: Nyikómente az ezredvégen. Székelyudvarhely, 1999.

Vofkori László: Székelyföld útikönyve. I. Budapest, 1998.

Molnár István: A székelykeresztúri múzeum emlékkönyve. Csíkszereda, 1974.

Balázs Ferenc: A rög alatt.

Wikipedia

A székelykeresztúri Orbán Balázs-volt unitárius- Gimnázium története, 1993

Csedő Attila: http://csedoattila.blogspot.ro