Vadrózsák
"Gyertek, menjünk Betlehembe"
Csillagocska Ifjúsági- és Gyermeknéptánc Találkozó Nagyváradon
Kilencedik alkalommal tartották meg Nagyváradon a Csillagocska Ifjúsági- és Gyermeknéptánc Találkozót. A háromnapos összejövetelen több száz gyermek és fiatal vett részt. Érkeztek táncosok Székelyföldről, Magyarországról, Közép-Erdélyből és persze Bihar megye több szegletéből is. Nagy jókedvvel, lelkesedéssel énekeltek, táncoltak, s ezt az örömöt hamar átadták a felnőtt szemlélőknek is a szombat délutáni gálán.
A nagyváradi Csillagocska Alapítvány által szervezett rendezvénynek az idén is ugyanaz volt a mottója, mint az előző esztendőkben: „Helyet, helyet nekünk is, még ha kicsik vagyunk is!” Azok az apró gyermekek, akik az első találkozón még kicsiként vettek részt, mára már szépen fölcseperedtek, így aztán a szervezők úgy látták jónak, hogy ifjúsági- és gyermeknéptánc találkozóvá terebélyesítsék az összejövetelt.
A vendégek péntek délután gyülekeztek az alapítvány székhelyén, a váradréti református parókián és a Csillagocska zeneóvoda alagsori termeiben. Voltak kézműves foglalkozások, sok-sok népi gyermekjáték, tánc és dalolás, este pedig remek hangulatú táncházban lehetett vigadni.
VADRÓZSÁK tehetséggondozó műhely
Állami keretek közt működő felekezeti iskolaként, intézményünk alapvető küldetése a kötelező kerettantervek gyakorlatba ültetése mellett – melyben nagyon szegényesek a zenei és mozgásfejlesztési lehetőségek – kitüntetett szerepet szentelni a megfelelő zene- és mozgáskultúra megismertetésére és átadására.
Az általános iskolában a művészetek valamely ágát tanítani, a világ értékeire rámutatni felelősségteljes feladat. Tudatosítani kell a diákokban, hogy a tánc, mint “értékhordozó” művészet, egész életünkön át elkísér, hiszen a minőségi életünkhöz hozzátartozik múltunk és jelenünk kiváló alkotásaival való találkozás, nemzeti és egyetemes vonalon egyaránt.
“A világ olyanná alakul, amilyenné az ifjúságot neveljük” – mondta Jókai Mór. A tudományok tanítása mellett kiemelt szerepet kell kapnia a művészeti nevelésnek, amely segítségével lehet teljesen és eredményesen megvalósítani a tökéletes személyiségfejlesztést, a tiszta és jó erkölcsök kialakítását, az értelem és a mozgáskultúra összhangját.
Tánccal, a hozzátartozó gesztusokkal és zenével egyértelműen kifejezhetjük magunkat. Ha nem csupán szemlélői és befogadói vagyunk, hanem gyakorlói vagy előadói is, akkor ezen érték segítségével nő a kulturális alkalmazkodóképességünk, nyitottabbak, toleránsabbak s boldogabbak lehetünk. Ezen szempontokat szem előtt tartva született meg az elhatározás, hogy intézményünkben különösen nagy hangsúlyt kap a népzene, néptánc és népi kultúra átadása.
A 7-10 éves korosztálynak tanított tánc (30 órában), a kihívás szintjén mozog, mint új élethelyzet, amelybe belekerülve a diákok önmagukat, társaikat és környezetüket eddig nem ismert aspektusból fedezhetik fel. Az új élethelyzet, az idegentől való félelem szindrómája erősen dominál, ezért teszik fel a különböző aggódó kérdéseket, melyek néhány közös próba és megfelelő oldás után feledésbe is merülnek, megoldásaik pedig természetessé válnak. Azonban az idevezető út nem igazán könnyű. Ezért csak és kizárólag a türelemmel vezetett, módszerekben gazdagon felépített, toleranciában bővelkedő táncpróbákkal lehet elérni, hogy a gyerekek ráérezzenek a tánc, a mozgáskultúra szépségére, gyönyörűségére, felszabadító és összetartó erejére. Azért, hogy az első perctől örömöt és önfeledt élményt jelentsen a tánc, fokozatosan, más területek ismereteit és gyakorlatait felhasználva, szinte észrevétlenül kell megmozgatni a gyerekeket. A legegyszerűbb játékokon keresztül kell megismertetni az egyes magyar népi táncmotívumokat, kiegészítve szomszéd és távolabbi népek mozgáskultúrájával, tánctörténetével.
Farsangtemetés
Néptáncosaink Nagyváradon
A Vadrózsák néptánccsoport
Nagyváradon





