Activity-délután
írta, Rezi Kinga osztályfelelős
A 10.A osztály közösségerősítő törekvései megmutatkoztak a Reneszánsz esten való részvételben, a Kolozsvárra készülődésben és a karneváli szereplésben is. E közösségformáló igyekezet következő állomása a 2012. február 9-én szervezett társasjátékos délután volt, ahol a Monopoly, a malmozás és a sakk mellett a hangsúly az Activityre esett. Közel két órán keresztül folyt ez a játék, mely során 4-5 fős csapatokat alkotva versenyeztünk. A vetélkedő bebizonyította, hogy osztályunk nem is áll olyan rosszul fantázia, leleményesség, ügyesség, gyors észjárás terén. A kellemes hangulatot a (most éppen) halk zene, az elfogyasztott finom tea és gyümölcs is fokozta. A résztvevők megtapasztalhatták, hogy az iskolában is el lehet tölteni jó hangulatban egy délutánt. Azt tervezzük, hogy ezt az első, most még rendhagyónak tûnő együttlétet, újabb hasonló alkalmak követik.
Activity-délután
A 10.A osztály közösségerősítő törekvései megmutatkoztak a Reneszánsz esten való részvételben, a Kolozsvárra készülődésben és a karneváli szereplésben is.
E közösségformáló igyekezet következő állomása a 2012. február 9-én szervezett társasjátékos délután volt, ahol a Monopoly, a malmozás és a sakk mellett a hangsúly az Activityre esett. Közel két órán keresztül folyt ez a játék, mely során 4-5 fős csapatokat alkotva versenyeztünk. A vetélkedő bebizonyította, hogy osztályunk nem is áll olyan rosszul fantázia, leleményesség, ügyesség, gyors észjárás terén. A kellemes hangulatot a (most éppen) halk zene, az elfogyasztott finom tea és gyümölcs is fokozta.
A résztvevők megtapasztalhatták, hogy az iskolában is el lehet tölteni jó hangulatban egy délutánt. Azt tervezzük, hogy ezt az első, most még rendhagyónak tûnő együttlétet, újabb hasonló alkalmak követik.
A 10.A osztály közössége nevében:
Rezi Kinga osztályfelelős




