Berde Mózes Unitárius Gimnázium



Festészet, vetélkedő

E-mail Nyomtatás PDF

Remekművek a 19. századi magyar festészetből

- Vetélkedő -

 írta: Sipos István

A csíkszeredai Csíki Székely Múzeum vetélkedőt hirdetett a romániai magyar középiskolák számára "Remekművek a 19. századi magyar festészetből" címmel. A vetélkedő célja, minél szélesebb körben megismertetni és népszerűsíteni a magyar nemzeti festészet kibontakozásának és virágzásának korszakát.  A vetélkedő korcsoportja: IX-XII. osztályos tanulók. A vetélkedők a bejelentkező középiskolák keretében zajlottak le. A versenyre minden iskola legkevesebb 5 csapattal nevezhet be. Egy csapat 3-5 tanulóból állhatott. Mint minden alkalommal, iskolánk most is bejelentkezett e vetélkedőre. A megmérettetésre 2010. május 5-én került sor iskolánk multimédia termében, ahol közel ötven diák, kilenc csoportba sorakozva, mérte össze tudását. A vetélkedő egy órás teszt kitöltését jelentette, melyet a csapatok nagy szorgalommal, pontos munkával, jó hangulatban végeztek el. A megmérettetés az alábbi eredménnyel zárult:

I. helyezés: Barabás Zoltán, Gelérd Csilla, László Bernadett, Vári Lehel

II. helyezés: Osváth Rezső, Faluvégi Lehel, Vári István, Faluvégi Csaba

III. helyezés: Deé Edina, Szász Lilla Evelyn, Csáki Tímea, Kelemen Tímea, László Kunigunda

IV. helyezés: Bartha Botond, Demeter Domokos, Fenyédi Barna, Györfi István, Szombatfalvi Csongor

V. helyezés: Gábor Orsolya, Kuti Dalma, Dobribán Annamária, Gagyi Ottilia, Gyarmati Izabella

V. helyezés: Andrási Éva Anita, Szász Mónika, Gál Etelka, Pál Enikő (azonos pontszámmal)

VII. helyezés: Derzsi Bernadett, Márton Tünde, Ilonka Melinda, Árkosi Noémi, Péter Otília

VIII. helyezés: Achin Enikő, Rezi Tímea, Tamási Noémi, Fekete Hunor, Lőrinczi Alpár-János

IX. helyezés: Gagyi Renáta, Burszán Krisztina, Ilyés Kinga, Józsa Enikő, Fazakas Andrea.

Mint minden vetélkedőn, természetesen itt is van jutalom: A Communitas Alapítvány jóvoltából minden résztvevő diák ingyenes utazásban részesül a kiállítás helyszínére. Ezen kívül az első három helyezett csapat tagjai ingyenesen tekinthetik meg a tárlatot és mind emellett egy szép kis ajándékcsomagot is haza hozhatnak majd magukkal. A kiállítás tervezett megtekintésének időpontja: 2010. június 3., csütörtök. Mindenkinek köszönet, jó szórakozást és hasznos időtöltést kívánunk!