Múzeumlátogatás
Írta: Sipos István történelem szakos tanár
2010. január 28-án, csütörtökön 14.30-kor indult útnak iskolánk kapuja elől egy ötven fős csapat, hogy megnézze a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum „Egyiptomi művészet a fáraók korában” című kiállítását. E múzeumlátogatás az Egyiptom történelméről, művészetéről és hitvilágáról szóló vetélkedő mintegy második felvonása volt. Ezen a múzeumlátogatással egybekötött kiránduláson azon 9-11. osztályos tanulóink vettek részt, akik versenybe szálltak a vetélkedőn is, így számukra az autóbusz árát a Communitas Alapítvány biztosította (ezúton is szeretnénk kifejezni hálás köszönetünket). A vetélkedő győztesei az ingyenes utazás, ingyenes belépő mellett még szép ajándékcsomagban is részesültek a kiállítás helyszínén. Fotók a kirándulásról itt.
A kiállítást két csoportra osztva tekintettük meg és a tárlatvezetők pontos, szemléletes irányításával még érdekesebbé vált számunkra az amúgy is színes, csodálatos egyiptomi világ. A diákok már amúgy is nagyon sokat tudtak e civilizációról, hisz több tanórán (történelem, vallástörténelem, magyar) is foglalkozhattak tüzetesebben e témával. „Hozzáértésüket” és az órákon szerzett ismereteik pontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a tárlatvezető egy kis pontatlanságát egyik diákunk azonnal ki is javította.
Számomra az egyik legmegragadóbb pillanat az volt, amikor a tárlatvezető elmesélte, hogy a tehetősebb egyiptomiak sírjába több rabszolgaszobrot is eltemettek, hogy legyen aki a túlvilágon helyettük dolgozzon. Mily keveset változott több ezer éven keresztül az emberi felfogás: egyesek sírjába 365 rabszolga kicsinyített mását helyezték, sőt minden 8-10-edik mellé még egy rabszolga-hajcsár is helyet kapott...
A több ezer éves egyiptomi leletek szemügyre vételezését követően egy másfél órás városnézésre maradt idő, viszont a buszban hazafelé mindenki még egyszer felemlegette a múzeumban látott és hallottakat és a következő kiállítás tematikáját találgatva a jövőbeli múzeumlátogatást terveztük. Én úgy érzem, hogy mindannyian pozitív élményekkel és felfrissített vagy éppen újonnan szerzett információkkal tértünk haza és megelégedéssel hajthattuk álomra fejünket. Elmondhattuk: ma sem telt el úgy a nap, hogy nem tanultunk és láttunk újat!
Köszönet úgy a kísérő tanároknak, mint a résztvevő diákoknak!




