Berde Mózes Unitárius Gimnázium

Hírek

Felvételi 2012 Felvételi felkészítők időpontja: május 19, 26, (szombat) 10 óra a gimnáziumban. Május 28-30 – beiratkozás Június 2, szombat – felvételi vizsga



Érdekel a véleményed! Írd meg te is véleményedet a honlapról és a bemutatott eseményekről a Vendégkönyvbe!

Iskolai áhitat



Vers és próza Erdőszentgyörgyön, 2010. március 27.

E-mail Nyomtatás PDF

Anyám Fekete Rózsa

vers- és prózamondó verseny- 100%-os továbbjutás

Írta: Csomos Éva-Zsuzsanna

A 20 éves múltra visszatekintő verseny elődöntőjén több, mint 40 jelentkező vett részt gyermek-, ifjúsági-, és felnőtt kategóriában. Három XX. illetve XXI. századi költő versével kellett benevezni, melyből a zsűri a verseny napján kiválasztott egyet. Nagyon sok szép, értékes szavalatnak lehettünk szem- és fültanúi. A Berde Mózes Unitárius Gimnáziumból négyen vettünk részt ezen megmérettetésen: Szombatfalvi Klára (VI.o), Balogh Emőke (VIII.o), Tiboldi Boróka (VIII.o) és Csomos Éva Zsuzsánna (XII.o). A verseny lejárta után ebéddel is megkínáltak a szervezők, majd bejelentették a zsűri döntését. A verseny tétje ezúttal a továbbjutás volt a veresegyházi (Magyarország) döntőbe. A zsűri mind a négyünket érdemesnek tartott továbbjuttatni, így április 28. és május 2. között Veresegyházán mondhatjuk el verseinket. Felkészítő tanárunk: Demeter Annabella