PRIETENIE
– megyeközi román nyelvű verseny és partnerkapcsolat –
Írta: Pitó Emese
2010. május 15-én hatodik alkalommal került sor a PRIETENIE iskolák közötti román nyelvi vetélkedő megszervezésére. A helyszín biztosítása és a verseny megszervezése ebben az évben a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum román katedrájának feladata volt. Résztvevő iskolák: a gyergyószentmiklósi Vaskertes Művészeti Iskola, a Sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum és a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium. A verseny célja a román nyelv játékos tanulása, az órán tanultak alkalmazása konkrét kommunikációs helyzetekben, a gyerekek kreativitásának és szépérzékének fejlesztése, az iskolák közti kapcsolat és a gyerekek közti barátság ápolása. A versenyen iskolánként 2-2, hattagú csapat vett részt az V-VIII .osztályokból. Összesen tehát 36 tanuló versenyzett, de a keresztúri VI.-os tanulók közül még tízen kivették részüket az előkészületekben, a román nyelvű előadás bemutatása során.
A verseny 10 órától kezdődött, a versenyfeladatokon kívül sor került az iskolák román nyelvű előadásaira, majd az eredményhirdetés következett. A csapatok a következő versenyszámokban méretettek meg: 1. Tudor Arghezi “Tara Piticilor” című kötetéből kiválasztott vers és a róla készült rajz bemutatása. 2. A tanult leckékből kiválasztott idézetek felismerése és a művek cselekményének illusztrálása pantomimmel. 3. Ismeretlen szöveg hallás utáni megértése és felelet a szöveg felolvasása után feltett kérdésekre. 4. Egy párbeszéd bemutatása a kijelölt hat témakörből. 5. Ismeretlen szöveg olvasás utáni megértése, a főbb gondolatok kiemelése és a cselekmény tetszés szerinti folytatása 10 mondatban. 6.Az iskolák román nyelvű előadásainak bemutatása.
Szereplésükért tanulóinkat a zsűri a következő diplomákkal jutalmazta:
Legjobb színpadi előadás- Ion Luca Caragiale „D-l Goe”című karcolatának bemutatásáért
Legjobb szavaló- Simó Bernadett V.o
Legjobb színpadi alakítás- Fodor Hunor VI.o
Legjobb párbeszéd-előadók-Fodor Hunor VI.o és Bartha István VI.o
Iskolánkat 2 csapatban a következő tanulók képviselték:
“BUFNITA” csapat: Simó Bernadett V.o, Bartha István VI.o, 3.Sándor Róbert VI.o, Fodor Hunor VI.o, Szombatfalvi Etelka VII:o, Szentpáli Szerénke VII.o,
„LICURICII” csapat: Gelérd Emese V.o, Bálint Ervin VI.o, Ilie Bernadett VI.o, Ilyés Andrea VII.o, Csiki Júlia VII.o
Az eredményhirdetés után ünnepi ebédre és városnézésre került sor. A versenyzőket Pitó Emese román szakos tanárnő készítette fel. Az évek során tanulóinktól pozitív visszajelzést kaptunk a verseny kitűzött céljait és hangulatát illetően.




